Irodánkba látogatott Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
A Nyitott Ház egy emelkedő városnak, Hatvannak az egyik védjegyévé vált, többek között a civil kezdeményezés és az önkormányzat közötti példás együttműködésnek köszönhetően. Bebizonyosodott, hogy ez az ifjúsági ház jóval több, mint amit az épület falai és kerítése közé tud foglalni. Azt tükrözi, hogy ez a város elhivatott, értékteremtő és a jövő nemzedékekért felelősséget érző emberek társulása – mondta Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a „Nyitott Ház az Ifjúságért” projektzáró rendezvényén, pénteken, Hatvanban.
Doncsev András a jelenlévő fiatalokhoz szólva elmondta: a Nyitott Ház sok segítséget adhat a céljaik eléréséhez, ám azokat saját maguknak kell kijelölni, maguknak kell csillagot választaniuk. A kommunizmusban felcseperedő nemzedék tagjai azt a szemléletet kapták örökül, hogy örüljenek, ha a holnap nem lesz rosszabb, és ennek megfelelően rendezzék be az életüket. Ne növesszünk tehát szárnyakat, ne kövessünk merész gondolatokat. Ezzel szemben mi most azt mondjuk, és ezt adjuk tovább: minden helyzetből hozd ki a lehető legtöbbet! Az új nemzedék feladata nem szabad, hogy kevesebb legyen annál, minthogy Magyarországot az európai színvonal, az európai csillagok fölé emeljék.
A hatvani Nyitott Ház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda "Nyitott Ház az Ifjúságért" elnevezésű, 64 millió forintos uniós támogatással megvalósuló TÁMOP-pályázatának fő célja a fiatalok képességeinek, készségeinek fejlesztése, aktív társadalmi részvételre történő felkészítése, szabadidejük hasznos eltöltésének biztosítása volt. Ezen belül is kiemelt figyelmet kapott a hátrányos helyzetű célcsoportok felzárkóztatása, erősítve ezzel iskolai előmenetelüket, növelve esélyeiket a munka világába való beilleszkedésre. Az iroda fenti tevékenysége mellett jogi, pszichológiai, pályaválasztási tanácsadással segíti a fiatalokat. A „Nyitott Ház az Ifjúságért” projekt sikerét jelzi, hogy a támogatott két esztendőben az intézmény által szervezett eseményeken összesen több mint tizenkétezer fő vett részt.
(EMMI, Sajtó-, Kommunikációs, Közkapcsolati és Protokoll Főosztály)
Forrás: http://www.kormany.hu