A Nyitott Ház Alapítvány sportnapján látványos ugrásokat, szaltókat mutattak be a versenyzők a Népkertben a gördeszka pályán, közben focimeccsek is zajlottak a Kinizsi pályán, szombaton
Mindenkit sportolni hívott a Népkert
A Nyitott Ház Alapítvány sportnapján látványos ugrásokat, szaltókat mutattak be a versenyzők a Népkertben a gördeszka pályán, közben focimeccsek is zajlottak a Kinizsi pályán, szombaton.
![]()
Már reggeltől folyamatosan zajlottak a focimeccsek a műfüves pályán és a salakon is, az FC Hatvan sportcentrumában. Közben bmx-esek, mountain bike-osok és görkorcsolyások mutattak be látványos trükköket a népkerti pályán. Vanó Klaudia, a Nyitott Ház Alapítvány ifjúságsegítője elmondta, hogy a fiatalok részéről nagy igény mutatkozott erre a rendezvényre ezért szervezték meg az extrém sportnapot. A programon a profik is tartottak látványos bemutatót, de elsősorban azokról szólt a rendezvény akik a hobbiként űzik ezeket a sportokat. Hatvanban minden nap lejárnak gyakorolni deszkások, bmx-esek és a görkorisok is. Tóth Dániel azt mondja ez egy életforma. - Egy jó közösségben jól érezzük magunkat, beszélgetünk, ez a lényeg fogalmazott Dániel. Hozzátette, folyamatosan edzenek, hogy minél látványosabb trükköket tudjanak bemutatni. Ezeket egymástól tanulják, és az internetes videókból, a lényeg hogy minél egyedibb legyen.. Az extrém sportnapot a tervek szerint jövőre is megrendezik majd.
Jagodics Milán |