Nyitott kiállítás

A kiállításon Kovács Rebeka képei és Márkus Ádám fotói tekinthetők meg.

 

Nyitott kiállítás 

Színek, fények, érzések címmel nyílt tárlat a Nyitott Házban: Kovács Rebeka rajzait és Márkus Ádám fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. A fiatalok az alkotás folyamatáról és terveikről is beszéltek.

 

 

 

Egy olyan világban élünk, amikor nagyon fontos, hogy művészetek legyenek, hogy új művészek szülessenek, hiszen ez az, ami lelki táplálékot ad nekünk – fogalmazott Vanóné Raffai Terézia a Színek, fények, érzések című kiállítás megnyitóján a Nyitott Házban. Hangsúlyozta: különösen nagy öröm, amikor olyan tehetségeket mutathatnak be, mint Kovács Rebeka és Márkus Ádám, akik példaként állhatnak korosztályuk előtt.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mY_WsRLWHWI

Rebeka 5 éves kora óta rajzol, komolyabban azonban másfél éve foglalkozik a grafikával. Azt mondj, csak jó élményei vannak a Nyitott Házas közösséggel kapcsolatban. – Szeretem a kirándulásokat, voltunk a hegyekben, a nyári táborok a kedvenceim. Idén pedig jelentkezni szeretnék a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, hiszen a rajztudásomra alapozva szeretnék dolgozni – fogalmazott Kovács Rebeka. Ádám pedig azt mondja, számtalan okot fel tudna sorolni, hogy miért is érdemes fotózni, fotóművésznek lenni. – Nagyon sok szépsége van, sokrétű a dolog. Szeretem fotózni az embereket, kihívást jelent. Ismerni kell hozzá az embereket, és szervezni is jól kell. Helyszínt kell keresni, koncepciót, én pedig éppen ezt szeretem benne, hiszen sosem lehet megunni – hangsúlyozta Márkus Ádám.

A kiállítást január végéig látogathatják az érdeklődők.

Forrás: www.hatvanonline.hu

Véleménye van? Szóljon hozzá a facebookon!